A 2021 december havi étkezési díj befizetésének határideje: 2022. 01. 06-14-ig, naponta 7:30-16:00 óráig.

  +36 59 503 085      szentpalkarcag@szentpalkarcag.hu        Facebook


Iskolánk története és bemutatása


A karcagi római katolikus iskolát a 18. század vége felé alapították, az 1769-ben életre hívott egyházközség gyerekei részére. Működése a megalapítástól folyamatos volt. A lakosság számának ugrásszerű gyarapodása miatt 1913-ban új, az előzőnél jóval nagyobb iskolaépület emelését határozták el, ami a világháború miatt másfél évtizedig terv maradt. A készülő világválság árnyékában nem lépett volna előre a szándék, ha nincs Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. Az ő jóvoltából történt, hogy a minisztérium átvállalta az építkezés költségeinek 90%-át. Ez a segítség befejezéshez segítette a katolikus leányok részére emelt elemi iskola épületét.


Az oktatást a Salvator rend öt nővére kezdte meg 1930-ban.


1948-ban ezt az intézményt is államosították, miután Állami Általános Iskola, majd pedig Zádor Úti Általános Iskola néven működött. Az évek hosszú sora alatt a főépület bejárata felett a katolikus jelvények, és az iskola eredeti nevének felirata uralkodott, mintegy jelezvén a katolikus iskola visszaállításának gondolatát, igényét.


Először 1994 őszén, majd 2008 tavaszán ismét felvetődött egy keresztény iskola alapításának gondolata, amelyet a karcagi családok is támogattak, így a korábban is az egyházközség tulajdonában lévő épület 2009-ben visszakerült jogos tulajdonosához, és a Zádor Úti Általános Iskola jogutódjaként az Egri Főegyházmegye megalapította a Szent Pál Katolikus Általános Iskolát. A szellemiségében és fenntartójában megújult iskola a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend négy tagjának aktív közreműködésével kezdte meg tevékenységét. A nevelő-oktató munkában való egy évnyi sikeres együttműködést követően az újabb fenntartóváltás igénye jelentkezett a Szerzetesrend részéről, melynek eredményeként 2010. szeptember 01-től az Egri Főegyházmegye iskolánk fenntartói és tulajdonjogát a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrendnek adta át.


A rendet a francia Szent Marcellin Champagnat atya alapította 1817-ben. Napjainkban a világ több mint 80 országában végzik áldásos tevékenységüket. A szerzetes testvérek Mária példája alapján, Jézust követve végzik nevelő munkájukat, külön figyelmet fordítva azokra a gyermekekre, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.


 


A rend célja a fiatalok képzése és tanítása, a képzési-, és a nevelési feladatok minden formájában. A szociálisan érzékeny társadalmi csoportok tagjaival való foglalkozás áll a tevékenységük középpontjában. A rend világszerte több száz oktatási és szociális intézményt tart fent. Magyarországon iskolánkon kívül egy tanoda – a TIP Tanulói Ifjúsági Pont, és egy szociális intézmény - A Mi Házunk Marista Közösségi Ház Esztergomban, melyek fenntartója a Marista Szerzetesrend.


Intézményünk mindennapi munkájában 4 szerzetes testvér vesz részt. Legfontosabb feladatunknak a keresztény, Marista szellemiségű nevelést tartjuk. A hitélet ünnepei, közösségi alkalmak átszövik az iskolai élet mindennapjait. Kiemelt feladatunk a gyermekvédelem.


Épületeink műszaki állapotának javítása, energiafelhasználásának hatékonyabbá tétele folyamatos feladatként vár a fenntartóra és az intézményvezetésre. Tantermeink állapota és felszereltséges  jó, megfelelő mennyiségű és minőségű oktatást segítő eszközzel rendelkezünk, de ezek fejlesztése is fontos a minőségi oktatás biztosítása érdekében. Iskolai könyvtárral, tornateremmel és egy tornaszobával is rendelkezünk.


Pedagógiai hitvallásunk szerint a gyermekekre való figyelmet, a támogatást, az egyéni szükségleteknek megfelelő oktatás-nevelést tartjuk hivatásunk lényegének. Mindez a keresztény értékeken alapuló személyiségfejlesztésben, a bensőséges hitéleti programokban, a differenciált képességfejlesztésben, az egyéni adottságok, képességek sokirányú fejlesztésében, a tehetséges gyerekekkel való foglalkozásban nyilvánul meg. Az oktatás mellett kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink megfelelő nevelésben részesüljenek. Azokat az alapvető erkölcsi normákat, morális magatartást próbáljuk erősíteni tanulóinkban, amelyek a mai, rohanó világban is aktuálisak és szükségesek. Ilyen például a magunk és mások megbecsülése és szeretete, a munka méltóságának elismerése, a rászorulók segítése. Mindezt a Marista pedagógia eszközeivel valósítjuk meg.


Tevékenységünkkel elsősorban Karcag és környékéről jelentkező gyermekek oktatását, keresztény szellemű nevelését biztosítjuk. Nappali rendszerű nyolc évfolyamos általános iskolaként működünk. Az általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelését-oktatását egész napos iskolaként szervezzük meg, vagy biztosítjuk a napköziotthon, tanulószoba igénybevételének lehetőségét. Ez a szervezeti forma optimális fejlődést biztosít a hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára is. Vállaljuk a különleges bánásmódot igénylő tanulók ellátását, a gyógytestnevelés biztosítását.


Szülői igényre megszervezzük a magyar nyelven zajló cigány nemzetiségi nevelés-oktatást. Gazdag hitéleti, sport és szabadidős tevékenységeket biztosítunk.


Iskolánk udvarán, intézményünkkel szoros együttműködésben TIP – Tanulói Ifjúsági Pont tanoda működik délután 16-18 óra között. Lehetőséget biztosít diákjaink és továbbtanulóink hasznos szabadidő eltöltésére, segítséget kapnak problémáik intézéséhez, tanulási teljesítményük növeléséhez, és fontos közösségi élményeket biztosít.