Cím: 5300 Karcag, Zádor út 3. • +36 59 503-085 • szentpalkarcag@szentpalkarcag.hu
Szent Pál Marista Általános Iskola a facebook-on


Vízkereszt ünnepe

 „Békesség e háznak! És minden lakójának!” – köszöntötte Zsolt atya iskolánkat. A közösségi teremben elmondott közös ima és éneklés után,  az atya a vízkereszti liturgiában megszentelt vizet hintette szét az iskola minden egyes helyiségében, ezzel jelképezve azt, hogy Isten szerető figyelme az iskola minden szegletére kiterjed, nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Ő betölti az iskolánkat, a közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!  A szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírta az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”. Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között iskolánk felett van.


Kapcsolódó galéria:




TÜV Certification

NAPTÁR





Mai Evangélium

2020. február 25. – Kedd (Mk 9,30-37)
Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek
Tue, 25 Feb 2020 00:00:00 +0100





Időjárás





Youtube csatornánk

Széchenyi 2020

Iskolánkról

Iskolánk, a Szent Pál Marista Általános Iskola nemcsak nevében hordozza Jézus egyik leghívebb apostolát, hanem tevékenységével is a rászorulók segítését, s ezáltal a keresztényi élet legfontosabb törvényeinek megvalósulását tűzte ki céljául.
Elérhetőségek

Szent Pál Marista Általános Iskola
5300 Karcag, Zádor út 3.
Telefon: 06-59-503085
Mobil: 06-30-9014655
Email: szentpalkarcag@szentpalkarcag.hu
Széchényi 2020