Iskolánk az ország legjobb öt iskolája között! /2025.06.14./

Büszkeséggel és örömmel osztjuk meg, hogy iskolánk bejutott „Az ország legjobb iskolája” díj öt döntős intézménye közé! A rangos elismerést az Együttnevelés Szövetség és a Polgár Alapítvány alapította, amelyek független szakmai közösségként pedagógusokból, szülőkből és oktatási szakemberekből állnak. Céljuk, hogy láthatóvá tegyék azokat az iskolákat, ahol a figyelem, az elfogadás és az együttnevelés valóban a mindennapok része.
A pályázat felhívása 2025 tavaszán jelent meg, és rövid idő alatt 44 érvényes jelölés érkezett az ország különböző pontjairól, sokféle hátterű iskolákra. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Szabóné Balogh Etelka – aki korábban egy EFOP pályázat kapcsán betekintést nyert iskolánk életébe és munkájába – úgy érezte, hogy mi méltók lehetünk erre az elismerésre, és jelölt bennünket a díjra. Ezúton is hálásan köszönjük neki a bizalmat és a támogatást!
A kiválasztási folyamat során a szervezők független szakértőket vontak be. A bizottság értékelése során kiemelt figyelmet kapott az együttnevelés megvalósulása, az egyéni odafigyelés, a közösségépítés, a partneri kapcsolatok és a gyermekközpontúság. A zsűriben olyan elismert szakemberek kaptak helyet, mint Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter.
A döntős iskolák közé kerülésünket követően a Telex munkatársai is ellátogattak hozzánk, hogy kisfilmet készítsenek rólunk, amelyet online lehetett megtekinteni. A Telex oldalán közönségszavazás indult, amelyen több mint 14 ezren vettek részt – ez is mutatja, hogy mennyire fontos és aktuális téma az elfogadó, inkluzív nevelés.
A díjátadóra ünnepélyes gálaműsor keretében került sor a budapesti Benczúr Hotelben, ahol Caramel fellépése tette emlékezetessé az eseményt.
A legtöbb közönségszavazatot végül az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola kapta – szívből gratulálunk nekik a díjhoz!
Számunkra hatalmas elismerés, hogy a szakmai zsűri véleménye alapján bekerülhettünk az ország öt legjobb iskolája közé. Köszönjük mindazoknak, akik hisznek abban a munkában, amit nap mint nap végzünk – diákjainknak, szüleiknek, pedagógusainknak és támogatóinknak!
Kísérje iskolánkat továbbra is Mária áldása és oltalma minden gyermekért végzett szolgálatunkban!