Járványügyi protokoll a Maristásoknál - 2020

Dánielné Kacsó Andrea, a Szent Pál Marista Általános Iskola intézményvezetője stábunknak arról számolt be, milyen járványügyi protokoll betartása mellett zajlik a 2020/2021-es tanév.
Dánielné Kacsó Andrea, a Szent Pál Marista Általános Iskola intézményvezetője stábunknak arról számolt be, milyen járványügyi protokoll betartása mellett zajlik a 2020/2021-es tanév.
Ahogyan az igazgató elmondta már a nyár folyamán megkezdődtek a tisztasági meszelések és a fertőtlenítő takarítások.
-Természetesen a kiadott járványügyi protokollt átbeszéltük a kollegákkal. Különféle intézkedéseket hoztuk és szabályokat fektettünk le, hogy biztonságos körülmények között várhassuk a gyerekeket szeptemberben-mondta el az igazgató.
A továbbiakban arról is szólt, hogy Szepesi Tibor polgármester és Nagyné László Erzsébet képviselő tisztítószerekkel, valamint maszkokkal támogatta a védekezést az intézményben.
Az igazgató azt is elmondta, hogy mind a szülők, mindpedig a diákok maximálisan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez.
Azt is megtudtuk, hogy az iskolába történő belépéskor,-a diákok és a felnőttek esetében is-testhőmérséklet-mérésre, valamint kézfertőtlenítésre kerül sor.
Ahogyan Dánielné Kacsó Andrea elmondta, az őszi szünet ideje alatt újabb fertőtlenítő nagytakarításra került sor az iskolában, ezzel is fokozva a védekezést.