Közös úton Jézussal - Felnőttek lelki napja /2025.04.16./

Az elmúlt két nap különleges eseményekkel telt iskolánkban: tegnap a gyermekek, ma pedig a felnőttek számára rendeztük meg a lelki napot. A program középpontjában Jézus keresztútjának 14 állomása állt, amelyen közösségként, lélekben elmélyülve haladtunk végig.
A keresztút során minden állomásnál megálltunk, ahol egy-egy elmélkedés hangzott el. Ezek az elmélkedések különböző gyermekek történetén keresztül világították meg Jézus szenvedésének üzenetét – a küzdelmeket, a reményt, az együttérzést és az újrakezdés erejét. A mély gondolatokat közös ének és ima kísérte, mely még inkább segítette a jelenlévőket a befelé fordulásban és az elcsendesedésben.
Különösen megható mozzanata volt a napnak, hogy a keresztet – Jézushoz hasonlóan – mi magunk vittük állomásról állomásra, vállunkon hordozva azt. A következő helyszínre csendben, elmélyülten vonultunk tovább, lehetőséget adva arra, hogy magunkban is végiggondoljuk a hallottakat, és saját életünkre vonatkoztassuk azokat.
Ez a közösen megélt lelki út mély nyomot hagyott mindannyiunkban. Megtapasztalhattuk, hogy a kereszt nemcsak szenvedés, hanem szeretet, közösség és remény is – különösen, ha egymást támogatva visszük azt.
Egy ilyen nap újra és újra emlékeztet minket arra, hogy a hit, az együttérzés és a közös ima mennyire fontos része lehet mindennapjainknak. Köszönjük hogy részesei lehettünk ennek a különleges lelki utazásnak.