Marista pedagógiai nap Monoron

Marista pedagógiai nap Monoron

A nyári szabadságról visszatérve augusztus 22-én, a monori Vigadó Kulturális és Civil Központban tartottuk a tanévkezdő Marista Pedagógiai Napunkat. A program kezdeteként Rostáné Riez Andrea újra gyerekekké varázsolt bennünket, az ő irányításával csapatépítő játékokat játszottunk. A jó hangulatú játékok után Péter testvér ismertette az idei pasztorális mottónkat, mely ebben az évben így hangzik: "Számíthatsz rám!" A mottó bemutatása során ötleteket kaptunk arra, hogyan lehet a témát feldolgozni havonkénti lebontásban a diákokkal. A nap második felében Pau testvér tartott előadást "Szívek és elmék" címmel az érzelmi intelligencia hatásairól. 

A pedagógiai nap keretében szoktuk köszönteni a nemzetközi „Jean-Baptiste Montagne” innovációért és a jó oktatási gyakorlatért hirdetett pályázaton sikeres eredményt elért kollégákat is. Idén Mészárosné Nagy Angéla és Dudás Nóra a „Fedezd fel a tudás örömét, Társasjátékokkal – Társasjáték pedagógia” című munkájáért, valamint Demeter-Czégény Szilvia „Cimbora szakkör” című munkájáért nyert különdíjat.

Sikeres pályázatukhoz szívből gratulálunk!

További fotók: https://www.szentpalkarcag.hu/gallery-album/334