A Cigány-hét második napja: vetélkedő és filmnézés /2025.04.03./

A Cigány-hét második napja is izgalmas és tartalmas programokkal telt el. Míg a felső tagozatos diákok öt fős csapatokban mérették meg tudásukat egy cigány népismereti vetélkedőn, addig az iskola többi tanulója filmvetítéssel, majd a hozzá kapcsolódó játékos feladatokkal töltötte az időt.
A vetélkedő kérdéseit és feladatait Kállai Erika szabadidő-szervező állította össze és vezette le. A verseny során a diákok számos érdekes és változatos feladattal találkoztak, melyek segítségével bizonyíthatták tudásukat a cigányság eredetéről és történetéről.
Előzetes feladatként minden csoport egy megadott téma alapján készített egy tablót, amit be kellett mutatniuk. A vetélkedő során kvízkérdések voltak a régen élt és mai híres cigányokról és előadókról, valamint a cigányság történetéről. A feladatok között szerepelt puzzle, hangszerfelismerés, valamint a mai híres cigányokról és előadókról szóló kérdések. A résztvevők egy szórakoztató székfoglaló játékban is részt vettek, ahol kortárs cigány előadók zenéire kellett helyet találniuk. Emellett a diákok népviseletbe öltöztették egymást, majd tánctudásukat is megmutathatták.
A vetélkedő végén az 5.a osztály diadalmaskodott, második helyezést a 8.a, míg a harmadik helyet a 7.a osztály szerezte meg. Gratulálunk minden résztvevőnek a lelkesedésért és a remek teljesítményért!
A nap programjai nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem hozzájárultak a cigány kultúra és hagyományok megismeréséhez, erősítve ezzel a diákok közötti kulturális érzékenységet és összetartozást.
További fotók: https://www.szentpalkarcag.hu/gallery-album/419